Az óvodás, kisiskolás korosztály egyik legfontosabb, legkedvesebb tevékenysége a játék, ez minden szülő és pedagógus számára egyértelmű. Éppen ezért a pedagógia egyik kiemelt részterülete  a játékpedagógia, ami a játékok elemzésével, kialakulásával, a történelemben betöltött szerepével,  valamint csoportosításával foglalkozik.

De hogyan is jelennek meg ezen a tudományterületen népi játékaink? Vajon betöltik-e az őket illető méltó helyet? Véleményem szerint nem. A játékpedagógia a játéktípusok szerinti csoportosításban népi játékokat a képzeleti, alkotójátékokon belül a szabályhangsúlyos játékok csoportjába sorolja:

“Népi játékoknak nevezzük azokat a szabályhangsúlyos játékokat, melyek a nép széles körében írásbeli rögzítés nélkül keletkeztek, szóbeli előadás és játék révén élnek és terjednek, és ennek köszönhetőn variálódnak tájanként, helyenként.” (Maszler Irén)

Népi játékkincsünk gazdagsága és sokszínűsége alapján azonban véleményem szerint ez a szűk besorolás félrevezető lehet. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk itt a Kárpát-medencében, hogy szinte kimeríthetetlenül bőséges forrásanyag áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az óvodában, de még az az iskolában is nagy (nagyobb) szerepet kaphassanak népi játékaink.

Tíz részes blogsorozatunkban a játékpedagógia szerinti játéktípusokat vesszük szemügyre, ezeknek a néphagyományban megjelenő formáit keressük. Szeretnénk nektek megmutatni, hogy népi játékaink nem merülnek ki az énekes körjátékokban, hanem ennél sokkal bőségesebb, változatosabb lehetőségeket rejtenek. Bízunk benne, hogy ezzel segítünk nektek abban, hogy minél több, változatosabb közös játékélményben legyen részetek a mindennapokban.

Tartsatok velünk hétről hétre, gazdagítsuk, színesítsük együtt játéktárunkat a néphagyomány kincsestárából!

Következő két bejegyzésünkben a képzeleti alkotójátékok másik nagy csoportját, a szerephangsúlyos játékokat tekintjük át a néphagyományban betöltött szerepük szerint, elsőként a szerepjátékokat.

Azok a játékok tartoznak ide, amelyekben a gyerekek a felnőtt cselekvéseket, tevékenységeket, kapcsolatokat a játéktevékenységük során képzeletük segítségével újraalkotják, kiegészítik. Az óvodás korosztály egyik legjellemzőbb játéktípusa, de még a kisiskolásoknál is gyakran találkozunk vele. Pedagógiai szempontból is nagy jelentősége van, hiszen ezekből a játékokból sok információt kaphatunk a gyerekekről, és a játékhelyzeteket sokféle pedagógiai szituációban is alkalmazhatjuk. Fontos figyelembe vennünk természetes módon ható pszichológiai hatását is, ezeknek a játékoknak a vágyteljesítő, a feszültségoldó, -levezető hatása van. Ezeket a hatásokat célzottan alkalmazzák a pszichodrámával foglalkozó szakemberek, de a gyerekek ösztönös játékában, természetes formában is megjelennek.

De hogyan jelent meg a szerepjáték a régi paraszt családok gyermekeinek életében? A szerepjáték természetesen a hagyományos kultúrában nevelkedő gyermekek életének is fontos része volt. Elsősorban ők is a körülöttük élő felnőttek tevékenségeit utánozták, ehhez   voltak játékszereik is, melyek többnyire a felnőttek eszközeinek kicsinyített másai. Ilyen eszközökre is sok példát találhatunk néprajzi gyűjteményekben.

“A gyermek az őt körülvevő világ, a falu, a család és ezen belül elfoglalt helyzete szerint megfigyeli a tárgyakat, szokásokat, élőlényeket, foglalkozási műveleteket és játékai egy részében ezeket utánozza. A fiúk játékszerei a gazdasági élet, jószág, a munka és használati eszközök kicsinyített, stilizált, maguk által előállított változatai (bakszekér, vesszőparipa). Változatos formát mutatnak a  játékállatok, játékfegyverek stb. A leányok legszívesebben a maguk készítette  babákkal játszanak. Játékszereikben a házat és annak berendezési tárgyait utánozzák. Bútorokat, edényeket, ékszereket és díszeket alkotnak játék közben. Az utánzó játékszernél a közösségbe és hagyományba való beleilleszkedés két mozzanatát figyelhetjük meg: a tárgyak manuális elkészítését és az azokkal való utánzó játszást.” (Magyar Néprajzi Lexikon)

 

A paraszti kultúrában élő gyerekek  a ház körüli és a mezőgazdasági munkákat utánozták, de a felnőttek mulatságait is szívesen megjelenítették, ennek jellegzetes, és egészen összertett példái a libalegelőkön megrendezett gyermeklakodalmas játékok, amik már szinte átmenetet képeznek a szerepjáték és a dramatizálás között. Ezekben a játékokban a falu gyerekei közti társadalmi és életkori kapcsolatok megmutatkoztak, mindenkinek érvényesült a személyisége a felvett szerepekben, így a szocializációs szerepe meghatározó volt. Mivel igen közkedvelt játéka volt a libalegelőre járó gyerekeknek mindenkinek volt lehetősége minden szerepben kipróbálnia magát. Egészen részletes leírást  olvashatunk a galgamenti gyermeklakodalmasról  Vankóné Dudás Juli: Falum Galgamácsa című könyvében.

Sok óvodában készítenek a régi gyermeklakodalmasok mintájára kisebb nagyobb óvodai lakodalmas előadásokat, azonban ebben az esetben már nem beszélhetünk szerepjátékról, hanem egyértelműen dramatizálásról van szó, amivel érdemes óvatosan bánni, mert könnyen áteshetünk a népszínmű stílusba, ami már nagyon távol áll a játék eredeti funkciójától. Ebben az esetben megfordul a játék iránya is, hiszen nem korábban megfigyelt szerepek újrajátszásáról beszélünk, hanem könnyen előfordulhat, hogy a gyereknek egy számára ismeretlen szerepet kell megtanulnia.

Arra biztatunk Benneteket, ismertessétek a csemetéiteket a régi gyerekjátékok szemléletével – ami a mai, egyre fontosabbá váló környezettudatos gondolkodásnak is tökéletesen megfelel -, miszerint a jó játékhoz nem kellenek bonyolult, drága játékeszközök, egy-egy szerepbe való belehelyezkedéshez elegendő néhány jelképes, akár saját készítésű, vagy a természetes környezetben megtalálható eszköz, és már kezdődhet is a játék.

Jövő héten a bábjáték néphagyományban megjelenő formáit tekintjük át, tartsatok velünk akkor is!