Ma van a magyar kultúra napja. Számotokra mit jelent ez? Mit mond nektek a “magyar kultúra” kifejezés? Nekünk a itt a Napra-forgó Hagyománypedagógia Műhelyben elsődlegesen a hagyományos népi kultúra közvetítése, átadása a szívügyünk, de ez sosem lehet kizárólagos. Arra gondoltam, a mai napon járjuk körbe kicsit, hogy a pedagógiai munkában(vagy akár egy családban hogyan fér meg egymás mellett a népművészet és a klasszikus/kortárs művészet?
Érdekes kérdés és sejtem, hogy mindenki vérmérséklete, ízlése alapján másképp érzi jónak, helyesnek az arányokat. Az biztos, hogy az ONOAP és a NAT is mindkettő közvetítését fontos nevelési feladatként határozza meg.
A Napra-forgó Hagyománypedagógia Műhelyben azt képviseljük, hogy a néphagyomány teljessége alkalmas arra, hogy az óvodai nevelésnek akár a teljes komplex folyamatának, és az iskolában is sok témakör feldolgozásának az alapja legyen. Fontos azonban tisztázni, hogy ez nem jelenti azt, hogy más művészeti területek, mint a magyar klasszikus és kortárs művészetek, vagy akár más népek művészete így kimaradnának a gyerekek neveléséből.
Számtalanszor rácsodálkoztam, hogy egy-egy klasszikus vagy kortárs alkotás milyen szépen kiteljesíti a néphagyomány témaköreinek feldolgozását, milyen kedvesen, bájosan rárímel népi mondókáinkra, dalainkra. Hatnak egymásra, együttműködnek oda-vissza.
Nézzétek csak:
(Dallamok: https://www.youtube.com/watch?v=0x5RHwnPV7s
https://www.youtube.com/watch?v=gOnLHDZQeIM
https://www.youtube.com/watch?v=98wJprozVA4
https://www.youtube.com/watch?v=dFIesVzhVoQ )
Számomra mindez megerősíti Kodály gondolatát: “Ha szemügyre vesszük a azokat a műveket, amelyeket minden civilizált országban játszanak, azt kell megállapítanunk, hogy azoknak egytől egyig erős nemzeti gyökere van. Így van az irodalomban, a képzőművészetben.”
A néphagyomány pedagógiai alkalmazása során tehát fontos szempont a művészeti nevelésben a szépirodalom, a klasszikus és kortárs zene, valamint a vizuális nevelésben a műalkotások megismerésének beépítése a pedagógiai folyamatba. Mindez nem károsítja a komplex hagyománypedagógiai folyamatot, hanem gazdagítja.
Ha a néphagyomány értelmezése felől közelítjük meg a kérdést, érdemes szem előtt tartani, néphagyomány egy dinamikus, folyamatosan formálódó, alakuló, és mindig is befogadó kultúra volt. Ami belefért az értékrendjébe, azt befogadta, beépítette, számos példát találhatunk erre néprajzi gyűjtésekben. Ezt a folyamatot a néprajztudomány folklorizációnak nevezi. A Néprajzi Lexikon meghatározása szerint “folklorizáció az a folyamat, amelynek során a hivatásos művészet alkotásai a folklóralkotás folyamatának áramába kerülnek. A hivatásos művészetek kialakulása óta állandó jelenség…” Így történhetett meg, hogy például Petőfi egyes versei népdalként is fennmaradtak bizonyos vidékeken (például a Szatmári zenében a Juhászlegény című vers). A táncban, zenében is megtalálható ez a jelenség, amikor különböző például különféle polgári táncok beépülnek egy-egy falu távncrendjébe táncrendbe, vagy a népi játékok közé, mint például ezek a gyerekekkel is jól játszható-táncolható kis táncok:
https://www.youtube.com/watch?v=OtmPFYJc_0o&list=PLQptW79wZR3tAQ0EpbHBSmt_RDQp3_lOG&index=2
https://www.youtube.com/watch?v=5upfl_r-yTA&list=PLQptW79wZR3tAQ0EpbHBSmt_RDQp3_lOG&index=6
A fent kiragadott példákkal azt szeretném szemléltetni, hogy a népművészet és a klasszikus művészet mindig is kölcsönösen hatással volt egymásra, ma tehát fontos és kreatív pedagógiai feladatunk lehet, hogy egy-egy néphagyományból vett téma feldolgozását erősítsük, támogassuk megfelelően kiválasztott kortárs és klasszikus művekkel lehetőség szerint minél sokoldalúbban irodalmi, zenei, képzőművészeti példákkal egyaránt. Szerintem igazán örömteli és felemelő feladat, vagy talán izgalmas “játék” ilyen szemmel tekinteni magyar kultúránkra.
