Blogcikkünkben egy olyan meseszöveget adunk közre, melybe mondókákat, ölbeli játékokat illesztettünk. Ezek segíthetnek, hogy fenntartsuk a gyermek figyelmét, a szoros testi kontaktus során mélyíthetjük vele kapcsolatunkat. Próbáljuk ki, fogékony-e rá! Tapasztalataink szerint még egész “nagy”, 7-9 éves gyerekek is élvezik olykor az ilyen kényeztetést. A cselekvéseket dőlt betűvel, az eredeti meseszövegben nem szereplő szövegeket kék színnel jelöltük. A mesét természetesen mesélhetjük a javasolt mondókák nélkül is.

A tizenkét hónap

Kóka Rozália gyűjtése Moldva, (Pusztina)

Üljünk fel a szekérre, és szekerezzünk el egy falucskába! (A gyermeket magunkhoz öleljük és dölöngélünk vele, höcögtetjük, majd „elejtjük”.)

Sima út, sima út, sima út

göröngyös út, göröngyös út,

kátyú!

(Ismételjük tetszés szerint, míg meg nem érkezünk.)

Ebben a falucskában, ahová elérkeztünk…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két leányocska. Szomszédok voltak. Az egyiket Ilonkának hívták, a másikat Máriskának. Ilonkának nem volt édesapja, Máriskának nem volt édesanyja. A két leányka sülve-főve együtt volt, barátkoztak, jártak egymás házába. Egy nap azt mondta Ilonkának az anyja:

-Máriska! Mondd meg édesapádnak, hogy vegyen engem feleségül, s akkor én téged tejbe’-vajba’ fürösztgetlek, aranyos gúnyába öltöztetlek.

Futott haza Máriska, s mondja örömmel az édesapjának, hogy mit mondott a szomszédasszony. Az ember nem gondolkodott sokat, elvette feleségül Ilonkának az anyját. Jó dolga lett Máriskának vagy három nap. Tejbe’-vajba’ fürösztötték, aranyos gúnyába öltöztették. De aztán…! Ilonka csak feszedezett a jó meleg házban, Máriskát kikergették, hogy a legnehezebb munkákat elvégezze. Egyebet se hallott:

-Máris, hozz vizet! Máris, fejd meg a tehenet, Máris gyújtsd meg a tüzet! Máris, sepregess!

Egy nap Máriska sírva fakadt, s azt mondta Ilonkának:

-Miért kell minden nehéz munkát nekem elvégezni? Te miért nem segítesz valamit?

-Elhallgass, te világcsúfja! – felelte Ilonka.

Egy nap Ilonka kitalálta, hogy Máriska menjen ki az erdőbe, s hozzon neki ibolyát. Máriska sírni kezdett.

-Ilonka! Honnan hozzak én most ibolyát? – mert tél volt, január hónapja.

-Én nem búsulom azt, hogy honnan hozod, de hozz, mert ha nem, a fejedet leveszem!

Elindult Máriska az erdőbe. Botorkált a nagy hóban, fújt a szél, hordta a havat, szegény leány szinte megfagyott.

Odakinn az erdőben, a sötét rengeteg közepén, tizenkét kövön ült tizenkét ember. Az esztendőbeli hónapok.

Így hívták őket:

Január elöl jár

Február a nyomán,

Március szántóvető,

Április nevelttető,

Május szépen zöldellő,

Június nevelő,

Július érlelő,

Augusztus csépelő,

Szeptember gyümölcshozó,

Október borozó,

November télelő,

December pihenő.

Égett egy kicsi tüzecske, s az emberek melegedtek.

-Jó napot, bácsikáim!

-Jó napot neked is, gyermekem! Mit keresel te ilyenkor az erdőben? – kérdezte a legöregebb ember, Január.

-Kikergetett a mostohatestvérem, hogy vigyek neki ibolyát, mert ha nem, a fejemet leveszi!

-Az ibolyának nem most van az ideje, de ne búsulj! Március testvér, gyere, cseréljünk helyet!

Március leszállott a székéről, és helyet cserélt januárral. Egy buzogányt adott Máriskának, hogy sirintgesse meg a tűz felett. Máriska megsirintgette a buzogányt, hát, a tűz felgyúlt, kisütött a nap, kizöldültek a fák.

-Na, leányom, menj a cserjésbe, s szedj ibolyát!

Máriska bement a cserjésbe, hát ott annyi ibolya volt, hogy kéklett tőle a föld. Szedett is belőle két marékkal, aztán megköszönte az embereknek a segítséget, s hazament.

Otthon Ilonka meg az anyja azt gondolták, hogy Máriska megfagyott az erdőben, vagy megették a vadak, s igen vígan voltak.

Mikor a mostohaanyja meglátta, nekiesett:

-Hoztál-e ibolyát?

-Hoztam, két marékkal.

Akkor Ilonka meg az anyja felkötötték az ibolyát a derekukra, nézegették magukat a tükörben, hogy milyen szépek.

Illegtek-billegtek:

Bársony ibolyácska,

ugorj a Dunába,

támaszd meg az almát

két aranypálcával!

Fésülködjél meg!

Mosakodjál meg!

Törülközzél meg az aranyvillába!

Telt-múlt az idő. Egy nap Ilonkának eszébe jutott, hogy epret enne.

-Máris! Eredj az erdőbe, s hozz nekünk epret!

-Ilonka! Honnan hozzak én most epret? Ebben a nagy télben nincs eper.

-Én azt nem búsulom, hogy honnan hozod, de hozz, mert a fejedet leveszem! – parancsolta Ilonka.

Máriska, szegény felöltözött, ahogy tudott. Elindult ki az erdőbe a nagy havazásban. Fújt a szél, zúgott az erdő. Máriska szinte meghalt félelmében. Valahogy csak kivergődött a tisztásra. Ott ültek most is az esztendőbeli hónapok a tüzecske körül.

-Hát te, leányocska, mit keresel te itt már megint? – kérdezte haragosan Január.

-Jaj, bácsikám, kihajtott a mostohatestvérem, hogy vigyek neki epret, mert ha nem, a fejemet leveszi.

-Na, gyere ide, melegedj meg! Ugye tudod, hogy az epernek nem most van az ideje? Május testvér, gyere, cseréljünk helyet!

Május leszállott a székéről és helyet cserélt Januárral.

-Tessék, itt a buzogányom, sirintgesd meg a tűz felett! – mondta Május Máriskának.

Máriska megsirintgette a buzogányt. A tűz akkora lobot vetett, mint egy ház. A nap kisütött, a hó egy minuta alatt eltűnt, a fák körös-körül kizöldültek, még a madárkák is szólani kezdtek.

-No, leányocska, menj a cserjésbe, s szedj annyi epret, amennyit csak akarsz! – mondta Május.

Máriska bement a cserjésbe, s a kötényét teleszedte eperrel. Megköszönte az esztendőbeli hónapoknak az ajándékot, s nagy sietve hazament. Odahaza nagy volt a vigasság. Ettek, ittak, kacagtak. Abban voltak, hogy Máriska többet nem jön haza, valahol odaveszett a nagy hidegben.

Mikor meglátták mindjárt veszekedni kezdtek vele.

-Hol csavarogtál ilyen sok ideig? Hoztál-e epret, te semmirevaló?

Máriska az összes epret odaadta a mostohájának, meg a lányának, s azok egy perc alatt befalták.

Szegény Máriska csak nyelte az éhkoppot, míg ők mondogatták: (a gyermek pocakján körzünk)

Levendula levele, édes eper, be vele!

Levendula levele, édes eper, be vele!

Néhány nap múlva azt mondja Ilonka Máriskának:

-Máris! Menj el az erdőbe, s hozz nekünk almát, de szép, veres almák legyenek!

Máriska sírni kezdett keservesen.

-Hol kapok én nektek almát ebben a téli időben?

-Ahol egyebet kaptál, ott kapsz almát is. Eredj, s ne késlekedj sokat! Alma nélkül haza ne gyere, mert a fejedet leveszem!

Keserves sírással elindult Máriska az erdőbe. Akkora szél fújt, hogy még a fák is nyögtek belé, kavargott a hó. Máriska nagy nehezen kivergődött az esztendőbeli hónapokhoz. Akkor is a tűz mellett üldögéltek, beszélgettek. Mikor meglátták Máriskát, Január haragosan rákiáltott:

-Hogy kerültél te ide már megint?

-Jaj, jaj, bácsikám! Ne haragudjon reám! Kihajtott a mostohatestvérem, hogy vigyek neki almát, méghozzá vereset, mert ha nem, a fejemet leveszi.

-Szeptember testvér, cseréljünk helyet! – szólt oda Január Szeptembernek.

Helyet cseréltek. Szeptember odaadta a buzogányát Máriskának.

-Tessék, sirintgesd meg a tűz felett!

Máriska megsirintgette, a tüzecske fellobogott, s olyan fényesség lett egyszerre, mintha kigyúlt volna az egész erdő. Kileveleztek a fák. Az erdőbeli fák között ott állott egy gyönyörű almafa, telis-tele szép veres almákkal.

-Szakíts róla! – mondta Szeptember.

Szedjünk mi is almát! (A mondott ujjacskákat sodorgatjuk.)

Hüvelykujjam almafa,

mutatóujjam megrázta,

középső ujjam felszedte,

gyűrűsujjam hazavitte,

ez a kicsike mind megette,

megfájdult a hasa tőle.

Máriska leszakasztott két szép almát, betette a kebelébe. Mikor a harmadik után nyúlt volna, az ágak felemelkedtek, s nem tudott többet szakasztani.

Megköszönte Szeptember testvérnek az almákat, s odaadta a mostohájának s a testvérének.

-Csak kettőt hoztál? miért nem hoztál többet, te istentelen? – veszekedett Ilonka.

-Hoztam volna többet is, de semmiképp nem értem fel az ágakat.

-Biztosan volt több is, de megetted!

Gondolt egyet Ilonka, s azt mondta az anyjának.

-Édesanyám, én is elmegyek oda, ahonnan Máris hozta ezeket az almákat. Én hozok egy egész tarisznyával!

Az anyja beleegyezett, hogy Ilonka is elmenjen almáért. Jól felöltöztette a leányát, csizma, bunda, nagykendő, hogy meg ne fázzon! Odaért Ilonka a tisztásra, meglátta a tizenkét embert a tűz körül, de se szó, se beszéd, nem szólt, nem köszönt, csak törtetett a cserjés felé.

-Hé, leányocska, nem tudsz köszönni? – szólt rá haragosan Január.

-Nem köszönök én minden szürke bacsónak! – vetette oda foghegyről Ilonka, s csak ment tovább a cserjés felé.

-Mit keresel itt az erdőben télvíz idején? – kérdezték az esztendőbeli hónapok.

-Mi dolguk velem? Ügyeljenek a tüzükre! – vágott vissza Ilonka gőgösen, s csak csörtetett beljebb, s beljebb a sűrűbe. Egy nagy ágban megbotlott, a havon kiterült, s megfagyott.

Odahaza várták, várták, de nem jött. Akkor azt mondja az anyja:

-Biztosan nagyon sok almát szedett, s csak lassan tud jönni, eléje megyek, segítek neki.

Elment az asszony. Addig ment, míg a lányát megkapta holtan, kiterülve a havon. Abban a minutában neki is vége lett.

Máriska várta őket, várta, de nem jöttek. Elindult utánuk, hátha eltévedtek. Kinn az erdő közepén rájuk talált. Máriska letérdelt melléjük, felkapcsolta a kezét a fejére, s úgy siratta mostohaanyját, s a mostohatestvérét. Odament hozzá Január, felemelte, s azt mondta neki:

-Ne sírj, leányocska! Gonoszok voltak, nem érdemlik meg, hogy sirasd őket! Csak azt kapták, amit neked kívántak. Eredj haza édesapádhoz, s éljetek boldogan!

Máriska hazament, később aztán feleségül ment egy ügyes legényhez, még máig is élnek, ha meg nem haltak.

 

Szekerezzünk haza a faluból!

Sima út, sima út, sima út,

göröngyös út, göröngyös út,

kátyú!

 

Szómagyarázó:

gúnyába – ruhába

sirintgesse – forgassa

minuta – másodperc

szürke bacsó – öreg pásztor