Komplexitás
A népi kultúra kimeríthetetlen gazdagsága pedagógiai szempontból egyedülállóan változatos fejlesztési lehetőségeket rejt. A Napra-forgó egy olyan hagyománypedagógiai módszer, melyben minden tevékenység (népi játék, mese, kézművesség, ének, tánc stb.) egy-egy jeles nap vagy ünnepi időszak köré szerveződik, így fejlesztő erejük egymást támogatva, egymást erősítve fejti ki hatását. Ha egy témával hosszabb időn keresztül foglalkozunk, lehetőséget nyújtunk a gyerekeknek a mélyebb átélésre, illetve arra, hogy mindenki preferenciái szerint vegyen részt a tevékenységekben. (Pl. egy gyermek nem szeret ugyan énekelni, viszont szívesen rajzol ugyanarról a témáról). A Napra-forgó módszer célja, hogy a gyermek a lehető legtöbb ponton tudjon kapcsolódni az adott témához, és ismereteit élményeken keresztül szerezze. Nagyban segíti a gyerekeket, ha belehelyezkedhetnek bizonyos szerepekbe (juhász, elkódorgott bárány, farkas, nyájat védelmező kutya), illetve, ha az információkat apró történetekbe “csomagolva” kapják (ez a “mesébe öltöztetett hagyomány” módszere). Ezek lehetnek népmesék, vagy akár spontán improvizációk is. (Példa új fogalom bevezetésére: egy reggel a juhász észrevette, hogy az egyik bárány beteg lett. Nem akart legelni. Vajon mi baja? Hogy kiderítse, ki kellett húznia a sok-sok bárány közül. Fogta hát a juhászkampóját, és benyúlt a rengeteg birkaláb közé. A kampót a beteg bárány lábára akasztotta és szépen magához húzta vele. Ekkor felfedezte, hogy egy tüske ment a bárányka orrába, azért nem evett.)
Az átélést segíthetjük megfelelő zene kiválasztásával, a terem dekorációjának áthangolásával, kirándulással (pl. egy tanyára), külső előadó bevonásával.
Fejlesztő tevékenységek
Külön nem is kell kiemelni, hogy a népi játék, mondókázás, ének, tánc
és kézműveskedés fejleszti a gyermekek anyanyelvi képességeit, vizuális ésmanuális készségeit, ritmusérzékét, testtudatát stb. A hagyományos kultúrában a gyermek a tevékenységeken és utánzáson keresztül tanult. Kognitív képességei funkcionálisan, a feladatok valós megoldásai mentén és nem elméleti oktatáson keresztül edződtek.
A hagyományt a gyakorlatból, és a kisközösségekben elhangzó mesékből,
történetekből ismerte meg. Néphagyomány holisztikus szemlélettel, egyszerre hat testre, szellemre és lélekre. Természetesen ezt ma már szinte lehetetlen intézményi keretek között megteremteni, mégis törekednünk kell lélekre ható pillanatok megteremtésére.
A szüret témaköréhez számos olyan tevékenység kapcsolható, amely
természetismereti és matematikai tartalmakat hordoz,a kézműves tevékenységek
pedig erősítik a kéz izmait, fejlesztik a finommotorikát.
Mesemondásban az élőszavas mesemondásra bátorítjuk az óvónőket. Ehhez jól kell ismerni a mesét, hiszen a gyermekek megakaszthatják a mesemondást, és nekünk meg kell találnunk a történet leejtett fonalát. Ugyanakkor sokkal élőbb lesz a gyermek, a mesemondó és a mese közötti kapcsolat, a folyamatos szemkontaktusnak, interakciónak köszönhetően, ha nem előre megírt szöveget mondunk el a könyv mögé rejtőzve. Az élőszavas mesemondásra mindig egy picit több időt szánjunk, mint amikor olvassuk a mesét! Egy mesét többször is elmesélhetünk, az ismétlés során a gyerekek új és új részleteket fedeznek fel a szövegben, egyre mélyebbre jutva a megértés-átélés útján.
A Napra-forgó módszer során nem dramatizáljuk a meséket és nem is helyezzük szerepbe a gyerekeket. Ugyanakkor olyan interaktív elemekkel bővíthetjük a már ismert történetet, amikkel a gyerekek is aktív részeseivé válnak a mesemondásnak. Ezeket a beépített mondókákat, énekeket a szövegben kék színnel emeltük ki. Mutassuk meg a mondókát, éneket és bátorítsuk a gyermekeket a közös hangoztatásra. Az éneket akkor építsük be, amikor már külön megtanulták, hogy ne törjön meg nagyon a mese lendülete. (Úgy is lehet, hogy első alkalommal csak mi mesélünk, és a második-harmadik mesehallgatásnál bővítjük a mesét a közös mondókázással, dalolással.)
