Mondd csak!

 

A “Dráma otthon” bejegyzésekben olyan egyszerű, élvezetes drámajátékokat gyűjtök össze nektek, melyek segítenek közelebb kerülni gyermekedhez, vagy egyszerűen csak tartalmas időtöltésre adnak lehetőséget.

 

A Napra-forgó módszer szívesen merít a drámajátékok tárházából, hiszen a fókuszba helyezett emberi érték, benső tartalom kiválóan átadható általuk a kicsinyeknek.

 

Nem tudom, ki hogy van vele, de a múlt héten abszolút mélypontra kerültünk, én is, a gyerekek is. Elfolytak a napok, nem működött a bevált rutin, volt nyűglődés, hangos szó is. “Mi a csuda bajuk van ezeknek?”- kérdeztem magamtól, a férjemtől, Esztertől és a legnagyobb lányomtól is. Aztán arra gondoltam, összegyűjtök pár játékot a kommunikáció olajozásáért. Mi jól szórakoztunk, a nyűg is elmúlt (vagy ettől, vagy a tomboló tavasztól), használjátok ti is bátran!

 

Kommunikálni sokféleképpen lehet.

 

Például mimikával és testbeszéddel.

 

Egy nagyobb kartonból, pl. pizzásdoboz tetejéből készítsetek “képkeretet”. Dugjátok át rajta az arcotokat és vágjatok vidám, mérges, szomorú, meglepett, stb. arcot. A kicsi megnevezi a képet: Ez egy mérges kép anyáról. A nagyobbacskák már egész történetet is költhetnek köré: “Ez a kép akkor készült, amikor anya mérges volt, mert belemásztam a mosógépbe.” Most a gyermek következik. Próbáljuk elengedni magunkat, ne legyünk túl célzatosak! A játék lényege a játék, nem az esetleges konfliktusok kibeszélése. A gyerekek figyelme az arcunkra terelődik, és tudja, hogy mi is figyelünk rá. Ez elég is.

 

A szobor – játék nagyon hasonló, csak itt az egész testünkkel kommunikálunk. Annyi változata van, amennyit csak szeretnénk. Az én kedvenceim a következők:

 

Páros szoboralkotás: ugrabugrálunk, mozgunk zenére, vagy csak szabadon. Bizonyos jelre (pl. zene elhallgatása, taps stb.) szoborrá merevedünk. A gyerek feladata, hogy kiegészítse a szobrunkat. Tehát pl. ha kitárt karral letérdelünk, elindul felénk, ha sírunk átölel.

 

Éjszaka a múzeumban: a szoborrá merevedett szülőt a gyermek megérinti egy varázsvesszővel. A szobor a varázsérintéstől megszólal és elmondja, mit fejez ki. “Nagyot ásítok és nyújtózkodom, mert most ébredtem fel. Boldog vagyok, mert szépet álmodtam.” Ha a gyermek nagyobbacska, próbálja meg ő is!

 

Fejetlen szobrok: takarjuk le arcunkat valamivel, pl. rablómódra fölhúzhatunk egy harisnyát. Vigyázzunk, meg ne rémítsük a pici gyereket! A nyagyobbak már kitűnően fognak rajta szórakozni. Így nem láthatják arcunkat, anélkül kell kitalálniuk, mit fejez ki testtartásunk. Számítsunk rá, hogy először csak nagyon vázlatos válaszokat kapunk: örül, szomorú, alszik, stb. Később biztassuk őket részletesebb válaszokra!

 

Kommunikálhatunk a gyerekkel szimbólumok segítségével.

Készítsünk hangulathőmérőt!

 

A hangulathőmérő lenti fele feszült, dühös arcot ábrázol, a fenti oldott, vidám, gondtalan. A kettő között hosszú skála terül el. A gyermek beállíthatja rajta a hangulata “hőfokát”, mely máris jó alap a beszélgetéshez. Tegyünk egyszerű, tényszerű megállapításokat, ne elemezzük a helyzetet a gyerek helyett és ne ítélkezzünk. “Látom, ma elég rosszkedvű vagy.” Ilyenkor a legtöbb gyerek megnyílik és beszélni kezd. Továbbra is maradjunk a tényeknél. “Ez rosszul eshetett neked.” vagy “Értem, bizony, ez nem könnyű.” Ez a fajta kommunikáció felszabadítja a gyermeket és valószínűleg meg is szabadul a feszültségtől.

 

Ezt a  játékos változatot esti játéknak ajánlom. Mikor már “túl vagyunk” a nap nagy részén, kérjük meg a gyermeket, hogy gyűjtsön olyan apróságokat, amik kifejezik az aznap vele történteket. Járjunk elől jó példával: “Ez a pitypang itt azt az örömet jelenti, amit akkor éreztem, amikor egyedül bekötötted a cipődet.” “Hoztam egy puha plüsst, mert jólesett, amikor mese közben hozzám bújtál.” “Ez a mosogatórongy azért került ide, mert nagyon elfáradtam.” A gyermek először valószínűleg ennél konkrétabb lesz: odahoz egy legót, mert sokat legózott aznap. Ez nem baj, sőt! Rájöhetünk, mik voltak számára a meghatározó pontok a napban.

 

Kommunikálhatunk zenével és tánccal.

A világ legegyszerűbb játéka. Kapcsoljunk be valami klasszikus, sokféle érzelmet kifejező zenét és táncoljunk együtt. Emeljünk, pörögjünk, forogjunk a gyerekkel, igyekezzünk megérteni a jeleit és mi is jelezzük neki, hogy mit szeretnénk. Hagyjuk sodorni magunkat a zene által!

 

Végül egy utolsó, amiben nem is mi kommunikálunk!

Kicsit rákészülősebb játék, de megérheti. Rajzoljunk le egy kis figurát (tündérkét, manót, kukacot, bármit) többször egy lapra. Igyekezzünk sokféle érzelmet belevinni a rajzokba. (Mosolygós, elégedett, szomorú, dühös, csalódott, csodálkozó,stb.) Vágjuk ki, hogy külön kis kártyák legyenek belőle és hagyjunk egy kártyát a megfelelő helyen. (Pl. összehajtotta és az ágyára tette a pizsamáját – mosolygós tündérke). Csodálkozzunk együtt a gyerekkel, amikor megtalálja. Ez után mindig kitehetjük a megfelelő kis kártyát. “Nahát, a tündér megint itt járt! Vajon mit akart üzenni?” – kérdezhetjük. Néha könnyebb egy kis manó nevében nyilatkozni. Vigyázzunk, hogy a játék ne váljon a fegyelmezés eszközévé, igyekezzünk több pozitív megerősítést küldeni.

 

Remek játékot és zökkenőmentes beszélgetést kívánok nektek!